 |
|
Bemutatkozás
Több
mint negyed százada dolgozom a médiában. Ez a munka igen meghatározó és
gyakorlatias, földön járó életet követel. Munkám közben
művelődésszervező diplomát szereztem, 1994-ben pedig sikeresen
elvégeztem a Korda Sándor Alapítvány Film és TV produceri Akadémiáját.
Ám épp a médiában végzett munkámnak köszönhetően, egészen korán, már a
’90-es évek elején ráláttam valami másra is. Arra, hogy van valami több
körülöttünk, mint amit az életünkből, a mindennapjainkból látunk,
érzékelünk. Van egy másik világ itt a Földön, ami érzékelhető, néha
tapintható, és rengeteg szeretet, empátia, segítség áramlik ebből a
Világból.
1994.
decemberében elvégeztem Domján Lászlónál egy agykontroll tanfolyamot,
majd közvetlenül ezután minden akkor elérhető agykontroll
szemináriumot, ami csak volt. Így találkoztam aztán 1995-ben Carolyn
Deal amerikai agykontroll-oktatóval, és ez a találkozó sorsfordító volt
a számomra. Carolyn tanfolyamán két különös élményben volt részem. Egy
meditációban találkoztam az Őrangyalommal (korábban azt sem tudtam,
hogy ilyen létezik), egy másikban pedig megismerkedtem az
életfeladatommal. Varázslatos és ijesztő volt egyszerre. Ezután néhány
év csend következett, majd 1999 tájékán gyors egymásutánban jöttek
emberek, könyvek, tanfolyamok, tanítások.
2000-ben
olvastam először Kryont, ami azóta spirituális biblia a számomra. Ettől
kezdve már egyenes út vezetett ahhoz a helyhez, ahol most vagyok.
Évekig
tartottam csoportos tréningeket nők számára, melyeken azzal
foglalkoztunk, hogyan lehet a 21. század kihívásaival szembenézve
megélni a nőiséget. Néhány éve elvégeztem a dúlaképzőt, ma is tagja
vagyok a Magyarországi Dúlák Egyesületének. Vezettem spirituális
felnőtt klubot, és több mint két éve létrehoztam Lélekébresztő címen
egy meditációs kört, ahol csoportos meditációkat vezetek.
A
családállításról 2006-ban hallottam először. 2007. húsvétján volt
alkalmam dr. Angster Máriánál családot állítani. Itt kaptam ajánlatot
Máriától arra vonatkozóan, hogy részt vehetek az épp akkor induló
család- és szervezetállítói képzésben. Családállítást dr. Angster
Máriától, Wilfried Nellestől, Heinrich Breuertől, Manfred
Struckmeiertől, Wielfried de Philipptől, Csurgó Sándortól, a
szervezetállítást Csurgó Sándortól, a coaching alapjait állítási
kontextusban Longa Dresslertől tanultam.
2008. óta vezetek állításokat csoportos illetve egyéni formában.
Hitvallásom,
hogy mindaz, amit az ember megtehet önmagáért, őt magát és a Világot
egyaránt emeli és gyarapítja. Személyes útja a felemelkedésnek. Ahhoz,
hogy újra és újra meghaladjuk Önmagunkat, szükségünk van belső
bátorságra, kitartásra, segítőkre és kísérőkre egyaránt. Mindez azonban
csak úgy lehetséges, ha szembe tudunk nézni Önmagunkkal, a múltunkkal,
az őseinkkel, a felmenőinkkel. Ha megismerjük és elfogadjuk, átérezzük
és megéljük az életünket. Ha megismerjük a gyökereinket, legbenső
lényegünket, egyetértünk és együtt mozgunk és élet áramlatával,
Sorsunkkal. Amitől érzelmileg távol maradunk, azt sosem ismerhetjük meg
igazán. Csak az a tapasztalás a mienk, amiben megmerítkezünk, amit
integrálni tudunk lényünkbe. A családállítás azonban arra is
megtanított, hogy nem kell minden életélményt személyesen is átélni
ahhoz, hogy átérezzük, és ezért az hatni tudjon az életünkre, hogy
hatni tudjon a mindennapjainkra, a megoldásainkra, a sorsunkra. Épp ez
a módszer mutatta meg számomra, hogy az érzések, lelki kötődések
mennyire meghatározóak az ember számára, függetlenül attól, hogy a
valóságban milyen módon ismerjük azokat, akikhez a lelkünk kötődik.
Megtanított arra is, hogy akkor is hatnak ránk dolgok, ha nem mi
személyesen éltük át az életeseményt, hanem csak átérezzük azt, ha
azonosulunk vele, illetve a személlyel, akivel az esemény valójában
megtörtént. Mindezek hatására megtanultam tisztelni az életet. És ezt a
tiszteletet fedezem fel azoknál is, akik eljöttek, és felállították az
életüket, a családjukat, a nehézségeiket, az életkérdéseiket.
Az
elmúlt évek során megtanultam, hogy az élet nem bántani akar, csak
tanít minket. Olyan eszközökkel tanít, ahogy hozzánk fér, ahogyan azt
mi megengedjük neki. Ha konokul ellenállunk, akkor nehezebb
eszközökkel, durvább formákban tudja csak felhívni magára a figyelmet,
míg ha megengedőek és kíváncsiak vagyunk rá, akkor sokkal finomabb
eszközökkel, megengedőbben, gyengédebben hív el minket a
feladatainkhoz, és ad lehetőséget a változtatásokra. Hiszen az Élet,
maga a változás. Ma semmi nem ugyan az, mint tegnap volt, és holnap sem
lesz ugyan úgy, ahogy ma megéljük.
Abban
segítem az embereket, hogy képessé váljanak felismerni saját
életáramlataikat, a barátságosabb, megengedő formáit a változásoknak.
Segítem a folyamatot, hogy megismerhessék önmagukat, megismerhessék
lélek-kapcsolataikat, megismerhessék a rendszert, aminek tagjai,
azáltal hogy egy adott helyre, egy adott családi körbe születtek bele,
ezzel kiválasztva az alap kört, ahonnan elindulhatnak saját életük
útjára.
Csaba Beatrix
|
|